
Német-olasz-spanyol
Rendezvény a "Spanyol Nyelv és Kultúra Napja" alkalmából
2026. október 9-én immár 3. alkalommal került megrendezésre a Spanyol Nyelvi Nap, mellyel a Spanyol Nyelv és Kultúra Napját ünnepeltük (október 12.).
Az esemény középpontjában a spanyol nyelvi készségeket kreatívan fejlesztő feladatok álltak; a tanulók, nyelvi tesztek, keresztrejtvények, illetve betűleves feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat.
Az országismereti témaköröket online Kahoot és Learning Apps feladatok, illetve nyelvi puzzle kirakós feladatok színesítették.
Az esemény megkoronázásaként két montázst is készítettek a tanulók, melyek idei tematikáját a kulturálisan kiemelkedő spanyol városok adták.
Köszönet illeti a 12.E. osztály tanulóit, akik
diákkoordinátorként segítették a vetélkedő és az egész napos esemény
megvalósulását.
A résztvevő 9-12. évfolyamos diákok oklevelet kaptak.
Az esemény szervezője; Soós Alexandra, spanyol nyelvtanárnő
Az AEGEE-Budapest harmadik alkalommal hozta el iskolánkba a
Europe On Track elnevezésű nemzetközi programot.

Egy nap Bécsben: tavaszi kiránduláson a németesek
A tavaszi szünet után zajlott a németesek hagyományos
tanulmányi kirándulása az osztrák fővárosba. Fantasztikus meleg,
napsütéses időben ismerkedhettünk Bécs nevezetességeivel és a hozzájuk
kötődő történetekkel. Az idegenvezetés utáni szabadidőben alkalmunk
nyílt saját tempóban újabb látnivalókat is megtekinteni. Diákjaink
kisebb-nagyobb csoportokban maguknak szervezték meg az Albertina és a
Szépművészeti Múzeum festménygyűjteményének, vagy a Parlament belső
tereinek megtekintését, fedezték fel a Naschmarkt nyüzsgését. Néhányan a
tömegközlekedést igénybe véve szemlélődtek egy másik perspektívából.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk, amiért igényük volt a kulináris élvezetek
és a shopingolás mellett további kulturális ismeretszerzésre
A szabadidő leteltével mindannyian ügyesen megérkeztek a megbeszélt
találkozópontra, hogy diákcsoportunk közösen látogassa meg a
Természettudományi Múzeum hihetetlenül érdekes, pazar gyűjteményét.
A
buszos utazás órái is vidám hangulatban teltek. Késő este szép
élményekkel feltöltekezve érkeztünk vissza a már bezárt iskola elé. Alig várjuk a következő kirándulást és az új tanév tervbe vett utazásait!
Köszönjük iskolánk némettanárainak, Bálint Mariann-nak, Hargitai Angélának és Paulikné Reicher Andreának a szervezést!




Mediterrán október Máltán és Málagán
Iskolánk kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően 2025. októberében először Máltára, majd Málagára volt lehetősége elutazni csaknem 60 diákunknak 5 kísérőtanár felügyeletével. A tanulmányutak, melyeknek célja a nyelvi környezetben történő élményszerű nyelvgyakorlás és a máltai, ill., a spanyol kultúra valós környezetben történő megismerése volt, az előzetes terveknek megfelelően, sikeresen lezajlottak.
Diákjaink délelőtt a Gateway és a Cervantes nyelviskola által szervezett nyelvi órákon vettek részt. A többnyire angol és spanyol anyanyelvi tanárok korszerű, kommunikációközpontú módszerekkel fejlesztették a tanulók nyelvtudását, miközben bepillantást nyújtottak a különböző kultúrába és életmódba is.
A délutánok a nyelviskolák által szervezett kulturális és közösségi programokkal teltek, melyek során felfedezhettük a két ország nevezetességeit.
A hét fénypontja kétségtelenül a hétvégi egész napos gozói (Málta) és granadai (Spanyolország) kirándulásunk volt, melynek során megcsodálhattuk a páratlan történelmi emlékeket, és gasztronómiai élményeket is volt lehetőségünk gyűjteni.
A családoknál történő elhelyezés hozzájárult ahhoz, hogy a diákok "élesben" is gyakorolják az élő beszédet, és megismerkedjenek a máltai valamint a spanyol hétköznapi élettel.
Jutott idő pihenésre is. A jó időnek köszönhetően szinte minden nap fürödtünk a tengerben.
Az utazás minden résztvevő számára maradandó élményt nyújtott. A nyelvi megmerítkezésen túl, a diákok megtapasztalták az önállóságot, a felelősséget és a kulturális nyitottság fontosságát. Megtanulták mit jelent alkalmazkodni és együttműködni.
Köszönjük a szülők bizalmát, valamint a szervező és a kísérő tanárok áldozatos munkáját!
Herczegh Gabriella, Soós Alexandra, Bodó Ádám, Kocsis Botond és Bereczki Réka
Spanyol nyelvi út – Málaga – 2025. október 19-26.
Iskolánk spanyol nyelvet tanuló diákjai 2025. októberében 8 napot töltöttek az andalúziai tartomány egyik legnagyobb városában, Málagában.
Málaga, az utóbbi évek közkedvelt turistacélpontja és egyben a Costa del Sol (Napos part) egyik ékköve; strandjait gyönyörű pálmafák szegélyezik.
Diákjaink a hétköznap délelőttöket nyelviskolában töltötték. Az 5 napos nyelvi kurzus keretében, spanyol anyanyelvű tanároktól tanultak, modern iskolai környezetben.
A délutánokat változatos kulturális programok színesítették. A megérkezésünket követő első délután helyi spanyol idegenvezetővel felfedeztük Málaga belvárosának látványosságait. Megnéztük a patinás egyetem és a Nemzeti Bank épületét, ellátogattunk a málagai Pablo Picasso szülőházához, bejártuk a Plaza Mayor-t (Főtér) és megcsodáltuk az egytornyú katedrálist. Ellátogattunk ahhoz a kávézóhoz is, amely Federico García Lorca műveinek nagy részét ihlette. Sétánkat a kivilágított belvárosi bevásárlóutcán zártuk.
Másnap délután, spanyol idegenvezetőnkkel, az Alcazaba (középkori vár és erődítmény) történelmi részein sétáltunk. Az Alcazaba tetejéről gyönyörködtünk a város panorámájában, kulturális sokszínűségében. Fentről elénk tárult a tengeri kikötő és az 1876-ban épült La Malagueta, azaz a híres bikaviadal-aréna látványa.
Szerda délután a gasztronómia került előtérbe; egy közös paella főzéssel ünnepeltük az eddigi napokat.
A csütörtök délutánt a tengerparton töltöttük. Napjaink nagy részét általában egy késő délutáni tengerparti időtöltéssel, csobbanással zártuk.
Pénteken Pablo Picasso kubista stílusú festményeit csodáltuk meg az alkotásainak szentelt, és róla elnevezett múzeumban, illetve bejártuk a főtértől nem messze elhelyezkedő szülői házat is, ahol a Picasso család élt.
Szombaton egy egész napos kirándulásra indultunk Granadába. Granada gyöngyszeme az Alhambra, amely a mór és andalúz stílus ötvözete. Lenyűgöztek minket a palota csipkés oszlopai, a díszes udvarok és a Generalife kertjének mediterrán növényei.
A vasárnap délelőttöt még a tengerparton töltöttük, majd az esti órákban közvetlen repülőjárattal érkeztünk haza Málagából.
Az út szervezői: Herczegh
Gabriella és Soós Alexandra spanyol nyelvtanárnők
Kísérő tanárok: Bodó Ádám
és Kocsis Botond tanár urak
Soós Alexandra, spanyol nyelvtanárnő
Rendezvény a "Spanyol Nyelv és Kultúra Napja" alkalmából
Idén 2025. október 10-én
tartottuk a már hagyománynak számító Spanyol Nyelvi Napot, mellyel a Spanyol
Nyelv és Kultúra Napját ünnepeltük (október 12.).
Az esemény célja, hogy a
diákok egy tematikus nap keretében közelebbről is megismerjék a spanyolok
nemzeti ünnepének kulturális vonatkozásait.
A tanulók egy
országismereti kvízbajnokságon is részt vettek, melyen zenei és filmes kvízek,
a nyelvtani és lexikális tudásra épülő "Kahoot" és "LearningApps" feladatok,
illetve sportvetélkedők is voltak.
A kooperativitás jegyében
két montázs is készült, melyen spanyol nyelvi kifejezéseket jelenítettek meg a
diákok.
Köszönet a 9.E. és 11.E.
osztály tanulóinak, akik diákkoordinátorként segítették a vetélkedő és az egész
napos esemény megvalósulását.
A résztvevő 9-12.
évfolyamos diákok oklevelet kaptak.
Soós Alexandra, spanyol nyelvtanárnő
Olasz nyelvi és kulturális események – 2024/25
Olaszul tanuló diákjaink a 2024–2025-ös tanév során számos értékes, szakmailag is jelentős programon vettek részt. Az alábbi összefoglaló betekintést nyújt a legfontosabb eseményekbe, tanulmányi utakba és kulturális élményekbe, amelyek az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztésén túl közösségformáló szerepet is betöltöttek.
Kirándulás a Bécsi-erdőben
Június 2-án a németesek szervezésében egy busznyi diák Bécs környékére utazott, ahol két helyszínre látogatva egy csodás napot töltöttünk. Délelőtt a fürdőkultúrájáról és kaszinójáról ismert Baden bei Wien városkáját ismertük meg idegenvezetőnk segítségével, érintve Beethoven házát is, ahol a IX. szimfóniát komponálta. Ezután bőséges szabadidőt kaptunk a város fő látványosságaként számontartott világhírű rózsaparkban. Itt kedvünkre sétálhattunk és fotózhattunk a 30.000 rózsatő közel 800 fajtájú rózsája között. Maradt idő egy főtéri cukrászdázásra vagy fagyizásra, de akár egy hamisítatlan bécsi szelet elfogyasztására is.
Délután a Habsburg-Lotharingiai-ház vadászkastélya felé vettük az irányt. Laxenburg óriási kastélyparkjában kisvonatozva jutottunk el a tóhoz, melyen komppal keltünk át. Audioguide segítségével belülről is megtekintettük a Franzensburg kastélyt, ahol országismereti, történelmi adalékokkal gazdagodtunk. Az uzsonnázásra, pihenésre, szabad felfedezésre alkalmas szabadidőben a legbátrabbak még csónakáztak is. Sok vidám perccel, napfénnyel és szép élményekkel töltődtünk a fárasztó iskolaév végén. A rendkívül sikeres kirándulás után késő este értünk vissza iskolánk elé, hogy másnap reggel folytathassuk a tanulást. :)
Köszönjük a résztvevőknek ezt a remek napot, és a némettanároknak, Bálint Mariann-nak, Stallmann Ilonának és Hargitai Angélának a tanulmányi kirándulás megszervezését!
Alpesi nyelvi tábor
németül tanuló diákjaink részére
OBERVELLACH, Ausztria
2025. szeptember 28 - október 3.
Fejleszd némettudásod, ismerd meg az osztrák Alpok tájait, tarts velünk Karintiába!
Némettanáraitok várják jelentkezéseiteket!

Német munkaközösség felhívása


Valamennyi nyelvi terület várja jelentkezéseiteket és pályamunkáitokat a
VIDEÓKÉSZÍTŐ VERSENY KERETÉBEN.


Pályázataitokat / videóitokat a
Classroomba tudjátok feltölteni!
Várjuk jelentkezéseiteket!
Lengyel-magyar partnerprojekt
Két éve tartó partneriskolai együttműködésünk csúcspontjaként és német nyelvi
projektsorozatunk zárásaként 2024. október 8-án iskolánkba látogatott lengyelországi
partner-projektcsapatunk a Tomaszów Mazowiecki-beli líceumból.
Egy nap Bécsben
Hagyományos őszi kirándulás az osztrák fővárosba.
Országismereti
Kulturális Vetélkedő
a "Spanyol Nyelv és
Kultúra Napja" alkalmából
2024.
október 11.-én került megrendezésre a "Spanyol Nap", mellyel a Spanyol Nyelv és
Kultúra Napját ünnepeltük.
A
rendezvényen 9-12. évfolyamos diákok vettek részt. (Több, mint 100 fő)
A
foglalkozások 45 percet tartottak, melyeken a tanulók változatos tematikus
feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat.
Az
országismereti feladatok keretében többek között Madrid és Barcelona
nevezetességeiről tanultak a diákok, illetve Spanyolország térképét rakták ki
puzzle-ből.
A
digitális feladatok a nyelvtani és lexikai tudást fejlesztették, míg a kvízek
napjaink spanyol nemzetiségű hírességeihez, sportolóihoz kapcsolódtak.
A
kreativitás jegyében egy közös montázst is készítettek a diákok; a Mi
Spanyolországunk címmel.
Hiszem,
hogy a rendezvénynek közösségépítő ereje is volt; a teremdekoráció
elkészítésétől kezdve – amiben 11.e, 10.e és 10.ab osztályos tanulók is
segítettek – a programok megvalósulásán át, az eseménynek rengeteg olyan
pillanata volt, amely miatt örülök, hogy létrejött a "Spanyol Nap". Az egész
napos eseményt, melyre sok Kolléga is ellátogatott, spanyol zenék is
színesítették.
Dicséret
illeti 10.e. osztály spanyolos diákjait, akik végig kísérték a nap programjait.
A
résztvevők oklevelet és ajándékcsomagot kaptak
A rendezvény szervezője; Soós Alexandra, spanyol szakos tanár





