Kedves Szülők! Kedves jövendőbeli Diákjaink!

Szeretettel várjuk Önöket a gimnázium nyílt napjára, amelyre az alábbi regisztrációs felületen tudnak jelentkezni.
A program a 2. órában kezdődik (8:25), és sávokba rendezve jelennek meg a válaszható nyílt órák, általános és bizonyos szakterületekre vonatkozó tájékoztatók.

A témaköröket tekintve az alábbi programokra jelentkezhetnek az érdeklődő diákok és szülők:

  • igazgatói, általános tájékoztatóra a 2. és 3. tanórában (6 évfolyamos képzés, illetve 4 és 5 évfolyamos képzés)
  • képzésekre, szakterületekre vonatkozó tájékoztatóra a 2., 3. és 4. órában (nyelvi képzések, nyelvi utak; szaktárgyi tájékoztatók: matematika, magyar nyelv és irodalom, természettudományok, történelem; tematikus tájékoztatás: tehetséggondozás, Erasmus- projekt, Határtalanul-program, diákönkormányzat)
  • szakórák látogatása a 2., 3., 4. és 5. órában

A programokon való részvétel feltétele a regisztráció, illetve a belépéskor a regisztráció alapján a digitális beléptetés, amit az iskola diákjai fognak segíteni. A nyílt nap gördülékeny lebonyolítása érdekében kérjük, hogy a programokra időben érkezzenek!

Regisztráció itt elérhető:

Digitális beléptetés  2025. november 14-én reggel, 
8:05
és 8:20 között. 
A későbbi órák esetében: a választott óra megkezdése előtt legalább 20 perccel. 

Csengetési rend:
1. óra: 7:30 – 8:15
2. óra: 8:25 – 9:10
3. óra: 9:25 – 10:10
4. óra: 10:25 – 11:10
5. óra: 11:20 – 12:05

Felvételi tájékoztató

A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium OM azonosító: 037775 
2026/2027. tanévre kiadott FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA bejövő osztályainak felvételi eljárásáról a címre kattintva elérhető:  Felvételi tájékoztató


Tájékoztatók:

tájékoztató 8. osztályosoknak: megtekintés
tájékoztató 6. osztályosoknak: megtekintés


Nyílt nap 2025

Iskolánk 2025. november 14-én, pénteken nyílt napot tart.

Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének közelebbről megismerni bennünket.

Bemutató foglalkozásokkal, érdekes programokkal és játékokkal kínálunk lehetőséget arra, hogy minden kedves érdeklődő egy kicsit részese lehessen a Móriczos hangulatnak.

A nyílt nap regisztrációhoz kötött: Regisztrálok

Iskolacsalogató 2025

2025.12.04.
Ezen a napon kora délután várjuk az érdeklődő tanulókat játékos, sokszínű foglalkozásokra, ahol testközelből találkozhatnak tanárainkkal, diákjainkkal.

A tartalomból: Kötetlen beszélgetés, nyelvek utcája, iskola bejárás, humán foglalkozás, matematika és természettudományok, gördeszka, ping-pong, játék, vetélkedők, kreatív feladatok várják az érdeklődőket.

(Helyszíni regisztráció 14:45-től.)