Közösségi Szolgálat (IKSZ)

Az Iskolai közösségi szolgálat teljesítésének keretei a Móricz Zsigmond Gimnáziumban

Elvek:

1., A középiskola feladata és felelőssége az iskolai közösségi szolgálat szervezése és koordinálása, ezért elvárás, hogy csak az iskola szervezésében lehet az elszámolható tevékenységet végezni.

2., Lehetőség szerint több területen (pl. három) és rendszeresen ismétlődő tevékenységekre épülve végezze a tanuló a közösségi szolgálat feladatait.

3., Szabad választás elve: a tanulók ‒ a szülőkkel, tanárokkal való egyeztetés alapján ‒ maguk választhatják ki az általuk végzendő tevékenységeket az iskola által megszervezett vagy a maguk által javasolt, az iskola által pedig elfogadott tevékenységek közül.

• 20 óra: az iskolával szerződött partnerszervezeteknél töltendő el

(A honlapra kitett lista alapján választható tevékenységek. Az aktuális lehetőségeket folyamatosan feltesszük a honlapra, illetve a diákok levelet kapnak róla (Vásárhelyi Mónika iskolatitkártól.)

• 20 óra: az iskola érdekében, az iskolában végezhető közösségin szolgálat (Ennek részét képezheti az év eleji előkészítő és az év végét lezáró foglalkozás, illetve az iskolai keretet szerződött partnereknél végzett közösségi szolgálattal is lehet helyettesíteni részben vagy egészben.)

• 10 óra: egyénileg választott és szervezett közösségi szolgálat (Ehhez nem kell szerződést kötni, illetve teljesíthető iskolai közösségi szolgálattal vagy szerződött partnernél végzett közösségi szolgálattal is.)


A megvalósítás keretei:

• tanítási napokon alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás, tanítási napokon kívül alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb ötórás időkeretben,

• a 9-12. évfolyamon teljesítendő,

a 9.évfolyam megkezdése előtti nyáron abban az esetben teljesíthető, ha a tanuló tanulói jogviszonnyal már rendelkezik és az intézmény szervez közösségi szolgálatot.

Dokumentáció

• közösségi szolgálat dokumentálására rendszeresített füzet,

• jelentkezési lap: ezen kell megjelölni a tervezett és a partnerrel egyeztetett közösségi szolgálatot (ez csak az iskolával szerződött partnereknél végzendő közösségi szolgálatra érvényes,

• a Krétában rögzíteni kell a tevékenységet, ezt az iskolatitkár végzi (az egyes tevékenységek befejeztével a füzetet le kell adni a titkárságon Vásárhelyi Mónika iskolatitkárnak), a tanév végén az elvégzett óráknak benne kell lenniük a bizonyítványban is (az 50 óra teljesítése az érettségi vizsgára való bocsátás egyik feltétele.

Kérdés esetén Vásárhelyi Mónika iskolatitkár tud segíteni:
monika.vasarhelyi@moricz-bp.hu

Lehetőségek az 

Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésére:

A  Fogadóintézmények listáját ebben a dokumentumban találod.

Ha valamelyikkel szeretnéd felvenni a kapcsolatot, keresd a titkárságon: 

Mónika Vásárhelyi 
monika.vasarhelyi@moricz-bp.hu
T: 394-4965/114m
tanugy@moricz-bp.hu

IKSZ - Jogszabályi háttér

Jogszabályok  https://www.oktatas.hu/kozneveles/iskolai_kozossegi_szolgalat/jogszabalyok 

Vonatkozó törvények, rendeletek:
1. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
2. 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
3. 100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról
4. 2023. évi LII. törvény a pedagógusok új életpályájáról
5. 401/2023. (VIII. 30.) Kormányrendelet a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról
További szakmai ajánlások:
5. 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről
6. 110/2012. (VI. 4.) Kormányrendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról
7. Nemzeti Önkéntes Stratégia 2011-2020
8. Civil törvény
2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Dokumentumminták 
https://www.oktatas.hu/kozneveles/iskolai_kozossegi_szolgalat/dokumentummintak