2024. október 11.-én került megrendezésre a „Spanyol Nap”, mellyel a Spanyol Nyelv és Kultúra Napját ünnepeltük.

A rendezvényen 9-12. évfolyamos diákok vettek részt. (Több, mint 100 fő)

A foglalkozások 45 percet tartottak, melyeken a tanulók változatos tematikus feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat.

Az országismereti feladatok keretében többek között Madrid és Barcelona nevezetességeiről tanultak, illetve Spanyolország térképét rakták ki puzzle-ből.

A digitális feladatok a nyelvtani és lexikai tudást fejlesztették, míg a kvízek napjaink spanyol nemzetiségű hírességeihez, sportolóihoz kapcsolódtak.

 Spanyol1.png

 Spanyol2.png

 Spanyol3.png

A kreativitás jegyében egy közös montázst is készítettek a diákok; a Mi Spanyolországunk címmel.

Hiszem, hogy a rendezvénynek közösségépítő ereje is volt; a teremdekoráció elkészítésétől kezdve – amiben 11.e, 10.e és 10.ab osztályos tanulók is segítettek – a programok megvalósulásán át, az eseménynek rengeteg olyan pillanata volt, amely miatt örülök, hogy létrehoztam a „Spanyol Nap-ot”. Az egész napos eseményt, melyre sok Kolléga is ellátogatott, spanyol zenék is színesítették.

Dicséret illeti 10.e. osztály spanyolos diákjait, akik végig kísérték a nap programjait.

A résztvevők oklevelet és ajándékcsomagot kaptak.

A rendezvényt létrehozta; Soós Alexandra, spanyol tanár

Spanyol4.png