2018-ban rendeztünk először hivatalos Parasport Napot, de már tíz évre  visszamenőleg rendszeresen tartottunk parasportot minden évben.

Idén a testnevelés órán belül történt a megemlékezés, előadással, bemutatóval karöltve, amelyet Kis-Juhász József tartott a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületétől, aki a Törekvés SE igazolt kerekes székes sportolója. Segítői Németh Beatrix és középiskolás fia  Brán Balázs, aki a Törkevés SE kerekes székes csapatának legfiatalabb tagja.

Az előadóink közül Józsi a parasport létrejöttéről, történetéről, egyes speciális parasportágakról és külön kiemelve a kerekes székes kosárlabdáról beszélt bemutatóval egybekötve.

Balázs, aki egy ritka genetikai betegséggel született, amely az összes ízületét érinti, de az úszásnak és a tornának köszönhetően saját lábán is képes járni mutatta be diákjainknak, hogy mennyi mindent lehet csinálni kerekes székben is, majd Beával hitelesen beszéltek a hétköznapokról, emberi viszonyokról, kamaszkorról, a sport fontosságáról a mindennapok küzdelmeiről, és arról hogyan lehet a nehezebb napokat is boldogan megélni.

Az előadást követően a gyerekek egy része ülőröplabdázott lufival és fittlabdával, mások kipróbálhatták a kerekes székkel való közlekedést és a kosarazást.

A folyosót kitapétáztuk a nyári és az aktuálisan közeledő téli paralimpiai eseményről szóló plakátokkal, eredményekkel, melyet diákjaink napról-napra a frissülő eredményekkel megtekinthetnek.

Ezen a héten az osztályfőnöki órákon kerül levetítésre a „Lecsó” című film, mely 12 nemzetközi díjat nyert és reményeink szerint némi beszélgetést is eredményez, és ezáltal érzékenyíti, közelebb hozza diákjainkat a speciális igényeket igénylő emberekhez.

Összegezve a lélekmozgató programunk elérte célját, „A RÓZSADOMB DIÁKJAI” aktívan vettek részt az érzékenyítő eseményen közelebb kerülve a parasportolókhoz és a parasporthoz.

Köszöni a Testnevelés Munkaközösség Kis-Juhász Józsefnek, Brán Balázsnak és Németh Beatrixnak a színvonalas és humoros előadásokat, a Törekvés SE-nek , hogy igénybe vehettük a kerekes székeiket, és a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének, hogy képviselték magukat iskolánkban.

Takács Gergely

Testnevelő

 

Képekért katt....

273986155_1152092062199528_195800152932087376_n

274006026_464871085276483_8758939121755632220_n

274132346_636521964307797_3065997345462918196_n

274138994_441939831057954_4147981745836722098_n

274007385_679899389717262_5217532625762910719_n

274298039_297333565827100_2341168574251782090_n